|
Vendégeink írták rólunk:
Köszönöm ezt a fantasztikus élményt! Már több alkalommal igénybe vettem az otthoni gyógymasszázs szolgáltatást, és nagyon örülök, hogy kapcsolatba kerültem a céggel. Hihetetlen jó ötlet hogy saját otthonomban "kényeztethetem" magam! Köszönöm a masszőrnek és a többi kollégának is a rugalmasságukat és a kedvességüket. Továbbra is rendszeres vendégük maradok!
Szabó Szilvia
Örülünk, hogy kipróbálhattuk az "otthoni masszázs" szolgáltatást. Eddig három alkalommal éreztük/élveztük Csaba kezeinek értő és érző munkáját. Csaba ismeri, tudja szakmájának fogásait (e tekintetben van összehasonlításra alkalmas tapasztalatunk).
Figyelmes munkájában, kikéri a "páciens" véleményét, de ugyanakkor azt is elmondja, mit, miért és hogyan csinál. Személyisége szimpatikus, közvetlen, de nem tolakodó.
Folyamatosan dolgozik, nem lazít, egyenletes az üteme, és a végeredmény: a 75 és 85 éves testünk felfrissülve száll le masszírozó padról.
Tehát úgy látszik, jól döntöttünk ezért is lettünk bérletes vendégei az otthon masszázs-nak.
További jó munkát kíván,
Znamenák István és Istvánné
Nagyon szépen köszönjük! A masszírozás felfrissítette testünket és lelkünket.
Vaszó Márta és Tamás
Egy barátnőnk ajánlotta, hogy próbáljam ki az otthoni gyógymasszázs kezeléseket. Sajnos a strok néhány évvel ezelőtt nagy változást hozott életembe, egészségi állapotom tartósan megromlott. Ha azonban az itt dolgozó kedves, emberséges, segítőkész embereknek - különösen Gábornak, ki hetente két alkalommal 1-1 órát foglalkozik velem - úgy érzem van javulás. Izmaim nem annyira merevek már, és közérzetem, hangulatom is sokat javult. A mai a 11. alkalom, de már megváltottam a következő 10 alkalomra szóló bérletet. Nagyon köszönöm a segítséget, és csak annyit még, hogy ezt érdemes kipróbálni.
Pentz Lipót
|